Frenzy Blogja - Fotó



Sähly / floorball (Fotó)   
Bár korábban én is játszottam floorball-t, ezúttal nem nekem kellett futkosni a pályán. Én csak a pálya szélén álltam és nyomogattam a fényképezőm gombjait. De azért így is nagyon élveztem a dolgot, mert ez volt az első igazi sportfotózásom.

Teremben történt a dolog. Ennek megfelelően eléggé sötét volt, legalábbis a fényképezőgépnek, és ez bizony a szemcsésségen meg is látszik. De azért született pár jópofa kép.

Sähly / floorball

Sorry, de a képaláírások finnül vannak, mivel a csapat tagjai számára készült elsődlegesen az album :-)

 
Séta (Fotó)   
Tegnap délután is jó idő volt, amikor a városba besétáltam a munkahelyemről. Normálisan talán vonattal mennék, de amióta lépésmérős verseny van a cégnél, valamivel rá kell gyúrni a dolgokra :-) Egyébként meg sok sok szürke hét után végre sütött a nap és szép idő volt. Tegnap aztán eldöntöttem, hogy ha ma is jó idő lesz, akkor ma megismétlem a sétát, ezúttal fényképezőgéppen.

Így történt, hogy ma hatalmas fotóstáskával vágtam neki ugyanennek a sétának. Mivel mindenfélét akartam fotózni, ezért mindenféle objektívre is szükségem volt (a tegnapi sétán már kifigyeltem az érdekes dolgokat). Hogy ezek után hogyan sikerült a fotózás? Megtekinthetők a következő linken:

Fotók itt

Ezek tehát Helsinki "belvárosában" készültek, mégha parkosabb részen is. Igen, marha sok nyúl van arrafelé. :-)

 
Tűzijáták (Fotó)   
Pénteken este a Töölönlahti (ez egy öböl Helsinkiben) fölött tűzijátékot rendeztek. 5 csapat / cég cersengett, hogy kié a legszebb tűzijáték. Néhány kép az eseményről:

Tűzijáték

Marha sokan voltak, a képek a Linnanmäki (a helyi vidámpark) szikláiról készültek. Itt is jó nagy volt a tömeg, de sikerült jó helyet találni azért az állvány feállításához.

 
Traffic (Fotó)   
A múltkor a Helsinki by Night fotózáskor is voltak ilyen lámpacsíkos képek, de akkor nem azokon volt a hangsúly. Viszont azok mindig mókás képek, úgyhogy tegnap megpróbáltam csinálni még párat. Mostmár szerencsére korábban sötétedik, nem kell az éjszaka közepéig várni. Ennek megvan az az előnye is, hogy a forgalom is nagyobb, így több képet lehet csinálni rövidebb idő alatt. No meg a képeken lesz sok fénycsík.

A próbálkozások eredménye megnézhető itt:

Traffic

 
Makró játék (Fotó)   
Ma este kicsit játszottam a makró objektívemmel. Az eredmények itt láthatóak. Ezek csak próba képek leginkább, úgyhogy művészi jellegüket nem kell keresni vagy értékelni :)

Makró játék

 

 

 
 
 
bl0g engine v4.3 revision 1 © by frenzy, 2004-2008 -- powered by ASP.NET