Frenzy Blogja



Még több munkahelyi dolog + repülő kényszerleszállás  (Finnország)   
Ma végre fény derült arra, hogyan fog átalakulni a cégünk, hogy rendezik át a belső dolgokat. Ezzel készülünk fel "a jövő kihívásaira". Másfél órás előadás, a lényeget el lehetett volna mondani 5 percben, de kedvenc igazgatónőnk biztos szeret beszélni. Végül is ők fizették az így kiesett munkaidőt :-D

Nekem igazából se nem sok plusszt, se nem sok mínuszt nem jelent a változás. Ami talán mínusz, hogy megint változik a főnök, akivel mindenféle dolgunkat beszélni kell, aki talán nem is ismeri azokat, akik mostmár alatta fognak dolgozni. Megint bizonyítani kell neki :-P

Majd meglátjuk mi lesz belőle.

Az idő továbbra is elég rossz, esős és felhős. Délután ugyan volt némi pici remény, hogy talán kisüt a nap, de aztán erre nem került sor.

Repülésről szólva. A repülő klubunk egyik gépe múlt hét pénteken kényszerleszállást hajtott végre, miután a motorral némi kis probléma adódott, és nem adott elég teljesítményt ahhoz, hogy a repülő a levegőben maradhasson. Így a pilóta a kényszerleszállás mellett döntött, és a porvooi autópályára tette le a gépet, kicsit össze is tört, de személyi sérülés szerencsére nem történt. Mindenesetre ez a gép most egy ideig nem lesz használatban. Kiváncsian várom, hogy mi volt a probléma vele.

A dolog azért is érdekes, mert én is repültem ezzel a géppel. Kicsit furcsa érzés, hogy most ezzel történt valami. :-|

A másik Cessna 172-es gép meg szervízben van. Igaz, hogy az idő sem túl jó, de azért lassan már szívesen repülnék megint (utoljára majdnem két hete voltam leszállásokat gyakorolni).

Hozzászólok >>>

Hozzászólások:

Nem érkezett hozzászólás!

 
 
 
bl0g engine v4.3 revision 1 © by frenzy, 2004-2008 -- powered by ASP.NET