Frenzy Blogja - 2006. január



Nemsokára költözés (Finnország)   
Lassan de biztosan közeleg a költözés ideje. Konkrétan szerdán fogok költözni. Errefelé Finnországban a költözési nap az fizetett szabadnap a munkahelyen, ami nagyon jól tud ám jönni. Holnap este meg kell rendeljem az ágyamat (hogy holnaputánra megérkezzen), bár ha nem lesz belőle semmi az sem baj, mivel jelenlegi szállásadóim azt mondták, ha nem jön össze egyből, ők azért nem dobnak egyből ki :-)

Hétvégén volt elnökválasztás itt Finnországban, jó nagy hűhót csaptak az emberek. Végül is a mostani elnök, Tarja Halonen nyert. Így mostmár nem csak ő az első finn nő, aki elnök lett, hanem az első finn elnöknő, akit újraválasztottak. Szerintem sok nő csak azért szavazott rá, mert nő volt, és nem férfi. Na de mindegy, errefelé a nők/lányok amúgy is elég furák :-P

Hétvégén olvasgattam, pihengettem, kicsit gépeztem csak. Ma pedig ismét teljes munkanap volt, csináltam mindenféle érdekeset. Holnap meg kis tanítás is lesz, ezúttal én magyarázok másoknak.

A net továbbra is csak mobilon át megy, és persze eléggé lassú. Úgyhogy ezért is ritkán írok ide mostanság. Most talán a hostingommal is lesz valami cserebere, úgyhogy lehet néhány napig nem lesz elérhető a blogom.

 
Helsinki még mindig (Finnország)   
Most csak rövid bejegyzést írok ide. Az új munkahelyemen tovább folytatódott az ismerkedés, olvastam sokat, sőt, ma már sikerült komolyabb munkát is végezni. Holnap talán nekilendül komolyabban a meló, de majd meglátjuk.

Tegnap jártam megint az IKEAban, és sikerült ágyat választani magamnak. Meg íróasztalt és széket. Úgyhogy remélem ez a dolog is lassan rendben lesz.

Ma aztán munka után volt kis alvás, hosszú séta, meleg sauna, és most netezek kicsit. Rájöttem, hogy ha a mobiltelefonomat a szomszéd szoba ablakába akasztom, akkor egész használható a 3G térerő, bár azért nem kítűnő :-)

 
Helsinki (Finnország)   
Vasárnap költöztem. -27 fok volt reggel, ilyen időben kezdtem lehordani a dobozokat és csomagokat. Fél 12-re végeztem, és a hideg ellenére leizzadtam, bár ekkora már csak -23 fok volt. Kocsiba be, és irány Espoo, ahová valamivel 4 előtt érkeztem, itt aztán kipakolás következett ismerősöknél.

Aztán eltelt már a második munkanap is az új helyen (TietoEnator/TKP Tieto Oy az új hely, ahol dolgozom). Egyenlőre még csak dokumentumokat olvasgatok, meg ismerkedek a környezettel, emberekkel. A korábbi munkahelyemtől eltérően most csak 1 másik emberrel vagyok egy szobában (előzőleg 6an, majd később 4en voltunk egy szobában). Ez a másik ember egyben a munkahelyi "keresztszülőm", aki segít eligazodni meg boldogulni így az elején. A munka elég érdekesnek tűnik, mármint ami várható, de nem tudok mikor fogok ténylegesen dolgozni.

Ami érdekes, hogy mivel vannak régi nagygépes rendszerek még használatban, ezért vannak idősebb programozók, akik pl. DB2 meg PL/1 szakértelemmel rendelkeznek. Sőt, egyeseknél még COBOL könyveket is látni elvégve a polon. Igazság szerint a házban - ahol kb 200an dolgozunk - én vagyok a legfiatalabb. Ami persze nem feltétlenül előny.

Kiderült, hogy VB.NEThez nem fogok közelkerülni, marad C#, ami nagyon jó hír :-) Persze hosszútávon elképzelhető valami ASP/VB6 régirégi turpisság, de egyenlőre szerencsére nem.

Ismerősöknél lakom egyenlőre, és csak mobiltelefonos lassú internet van (GPRS) .. a tegnapi hóesés óta valamiért használhatatlanná csökkent a 3G térerő, aminek nem nagyon örülök. Ugyanis így erősen korlátozottak a netes lehetőségeim. Azért most itt kibírom még kicsit így net nélkül is, bár érdekes kérdés, hogy majd ha rendelek ADSLt, mennyi idő alatt kötik be. Félek, hogy nagyon sok :-)

Helsinkiben/Espooban tömegközlekedő lettem. Mivel a busz a busz/taxisávon hasít végig a hatalmas dugó és kocsisor mellett, a döntés ugyancsak megalapozottnak tűnik, és akkor még sok más faktort figyelembe sem vettünk. Egyenlőre Helsinkiben nem nagyon járkáltam, csak átutaztam munkába menet és jövet.

Ma voltam kicsit bútort is nézni (itt Espooban), holnap elkéne menni megint az IKEAba is, hasonló ügyben. Legalább egy ágy ügyében dűlőre kell jussak jövő hétig :-)

 
Munka vége, költözés (Finnország)   
Tegnap megvolt az utolsó munkanapom is. Délben elmentünk a munkatársakkal pizzazni, ahol is közölték, hogy ma nem én fizetek. Aztán ebéd után kaptam még tőlük búcsúajándékba egy bögrét, amire a céges login nevemet vésték rá. Meg voltam lepve, és örültem neki. Cserébe kaptak hatalmas adag kekszet/sütit, amit meg én vittem, mivel errefelé szokás az ilyen, szintén az utolsó napon. Ezután még a másik cégtől (akivel olyan szorosan együtt vagyunk) jöttek át sokan, és sok sikert kívántak. Szóval a tegnapi nap nagyon sok pozitív élménybne volt részem. Bár ilyen "rendes" cégtől még nem mondtam fel, azért ilyesmire nem készültem. Úgyhogy ennek nagyon örültem.

Este azután vendégségbe mentem egy ismerőshöz, ahol vacsiztam és beszélgettünk. Utána pedig haza. Reméltem, hogy beindul a Honda fűtés nélkül (vendégőparkolóban nem volt), de nem volt baj, a kinti -27/-28 fok ellenére. Ezek alapján tegnap volt a leghidegebb, amit valaha megéltem.

Most pedig így korán szombat reggel alvás helyett mosok, illetve ha az kész lesz, akkor indul a pakolás. Ma mindent be kéne csomagoljak ládákba vagy bőröndökbe, remélem lesz elég. A maradék meg szatyrot kap. Költözni pedig holnap fogok, először. Aztán majd február 1.-jén költözöm a saját albérletembe.

 
Hűvös élmények (Kocsi)   
Azt hiszem saját hidegrekordom van - ma reggel -23 volt, ez talán a leghidegebb, amiben (szél nélkül) kinn voltam (és emlékszem rá ... gyerekként lehet volt durvább). És ennek kapcsán újabb kocsis élményekkel lettem gazdagabb.

Amikor leértem a parkolóba valaki épp melegítő nélküli autójával küzdött, hogy elinduljon. Nem tudtam igazából nekem mennyire hatékony ilyen időben a sugárzó melegítő ami nekem van a kocsiban. Egy icipicit bizonytalankodott, de első próbálkozásra beindult. Azért elgondolkoztató, hogy mi lesz ha hidegebb lesz ...

Elég volt egyetlen lehellet az ablakra, máris befagyott belülről. Bekapcsoltam a hátó ablak fűtését, aztán kitolattam és elindultam. Újabban azzal próbálkoztam, hogy közvetlenül indulás után nem fújatok levegőt, mert csak hideget fúj, és anélkül is hűvös van. De így -15 alatt levegőfújás nélkül kb fél perc alatt megszűnik a kilátás előre, úgyhogy inkább gyengén bár, de jön a levegő.

Csak óvatosan mertem a gázra lépni, mert elég bizonytalanságot keltő hangokat hallatott a motor, de azért gurultunk. Úgyhogy óvatosan nekivágtam. A hátsó ablak melegítő eléggé elvesztette hatását. Mire beértem a céghez, vékony olvadt vonalak kezdtek feltűnni már, de nem volt túl biztató. Az út végére már kezdett magára találni a motor is. De nem is akarom elképzelni mi lenne motorfűtés nélkül.

És az idő csak hűlni fog tovább, holnap reggelre -30at igértek. Azon gondolkoztam mi van ha nem indul be a kocsi ... mert hogy olyan időben én be nem gyalogolok, az biztos. Így is három póló/pulóver meg két nadrág van már rajtam (nem számítva a kabát-sapka-kesztyű-sál dolgokat), de lehet növelni kéne az adagot :-)

 
Budapest (Megint Mo.)   
Én biztosan nem fogom követni Pheelt abban, hogy politikai tartalommal töltsem meg a blogomat, de most olyan olvastam, hogy majdnem leszakadt a plafon :P

Ez azt hiszem az év vicce.

"... Budapestet igenis lehet szeretni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a budapesti rendőrfőkapitány közlése, miszerint ez a metropolisz Európa legbiztonságosabb fővárosa, ..."

És hogy hol található:

Jean! Maga fideszes?

Azért en tudnék vele kötekedni. A biztonságra gondoltam itt főleg. Milyen tekintben értették ezt a dolgot, azt tudnám csak??

Mellesleg én akkor sem szeretem Budapestet. Már régóta nagyon nem. És ez (sajnos) nagy visszatartó erő, amikor azon töröm a fejem, hogy Magyarországon kéne munkát keresni (mert annak ellenére hogy jól érzem magam itt Finnországban, azért gondolkozom/gondolkoztam ezen is). Mert ha Mo., akkor csak Budapest marad, ahol értelmes cégek és munkahelyek vannak. Töltöttem már rövidebb időt (néhány hétre kell gondolni, nem hosszabbra) Budapesten, de sosem lopta be magát igazából a szívembe. Na majd meglátjuk :)

 
DJk, 1950 meg ilyen (Megint Mo.)   
index.hu, érdekes cikk. DJkről szól (meg könnyűzenéről úgy általában). Egyszerűen hihetetlen mekkora bürokrácia van otthon, és hogy mi mindennel próbálnak akadályozni dolgokat. Bár nagyon nagyon nagyon régen én is gondolkoztam egy DJ tanfolyamon, ami azt hiszem pont ilyen vizsgával zárult volna, de az akkor más felindulásból történt. Na de a cikk:

Besúgó dj-k és a zene diktátorai

Szóval még gimiben akartam ilyesmi DJ dolgot tanulni, tanfolyamon. Persze ez szerintem (mint utóbb kiderült) pont olyan dolog, amit tanfolyamon hiába tanulsz (szerintem). Csak el kell kezdeni csinálni, és egy idő után jó lesz :-)

Azért sajnálom azokat akiket otthon ilyesmivel sújtanak :-(

 
Hideg (Finnország)   
Megjött hát végre a tél, végre itt van hűvösebb, nem Magyarországon. Ma -20 fölött volt picivel a hőmérséklet, de szélben ennél jóval hűvösebbnek tűnt. Holnapra egyesek -28at jósoltak. Ráadásul egész hétvégén úgy tűnik -20 körül lesz.

Ma jártam a városban, nagy hévvel indult, aminél jóval kevesebb dolgot sikerült elintézni, no de majd idővel (bank és költözési ügyek). Aztán Helivel találkoztam (ex-girlfriend), elmentünk tortát enni. Én egy csokissal küzdöttem, de nem ment végig, úgyhogy a végét el kellett hoznom (hatalmas tortaszelet volt). Beszélgettünk másfél órát, aztán pedig elindultam hazafelé kocsival.

De nem volt kedvem egyből hazajönni, főleg miután éppen kezdett bemelegedni a kocsi a hazafelé úton (parkolóházban álltam a városban, úgyhogy ezúttal szerencsére nem volt annyira zavaró a -20). Úgyhogy elindultam kicsit kanyarogni erre arra, mentem kicsit országutasat aztán meg Jyväskylä "hátsó" részén vezetgettem kicsit. Már Gab is mesélte/írta ezt a dolgot, és rajtam is elhatalmasodik egyre gyakrabban, amikor csak úgy kedvem van beülni a Hondába és vezetni :-)

Munkából még két nap van hátra, aztán pakolás és vasárnap költözés.

 
Elektronikus zene dolgok (It's Party Time!)   
Akik ismernek biztos tudják (azok is, akik olvassák a honlapom:) hogy az elektronikus zenéket szeretem, kiemelve a trance, house és techno műfajokat. Aki esetleg nincs képben, hogy ezek pontosan milyen zenék, egy remek útmutatót találhat itt:

Ishkurs Guide to Electronic Music

Itt megismerhetők a különbüző fő és al irányzatok. Mindegyikhez számtalan példaszám is található, amit meg lehet hallgatni, hogy pontosan világos legyen miről is van szó. Jó szórakozást :-)

 
Fagyás (Finnország)   
Ha már néhány napja olvadás címmel írtam ide, akkor most feltétlenül fagyás címmel kell. Reggelre -7 fok lett, és az előrejelzés csütörtök reggelig folyamatos csökkenést mutat, amikorra is elérjük a -23 fokot. Wheee.

Már az alacsony fokozatú beltéri melegítő sem elég a kocsiban, masszív jégvakarósat kellett játszani reggel. Azért annyi haszna volt, hogy nem volt teljesen -7 fok odabenn, így aztán nem fagytam meg rögtön. Ugye az út a munkahelyemre nem éppen hosszú, így a kocsinak nincs teljesen ideje átmelegedni. Az előfűtés nélkül ilyen időben csak kesztyűvel lehet vezetni (kézfagyás a kormányon különben), meg nem is olyan jó ott ücsörögni.

Most megint Tropico feeling lett urrá rajtam, hála a Niggernek. Tegnap ugyanis valami latinos - trópusos zeneadót ajánlott, és most azt hallgatom. Nem mintha ez segítene az éppen 0 szintet közelítő munkakedvemen :-)

 
C#.NET és VB.NET, part 2 (CubeHead)   
Játszottam kicsit tovább ezzel a VB.NET csodával. Egyre inkább meggyőződésem, hogy mekkora kitolás is van folyamatban. Azt mondják a C# meg VB.NET nyelv egyenrangú (mint bármelyik .NET nyelv egyébként) ... ez így is van, de az IDE különbségei fájdalmasak.

Megint belemerülök mélyre. Refactoring.

C# IDEben csodálatos eszközök vannak metódusok kiemelésére már meglévő kódból, pusztán hívási szintaxis alapján metódustörzs generálás, átnevezés, propertyk képzése fieldekhez, stb, stb. Ezek mind automatikusan elvégezhetők C# IDEben, és rengeteg időt megtakarítanak.

Nem úgy VB.NETben, ahol mindezeket kézzel kell elvégezni. Persze úgy is fel lehet fogni a dolgot, aki már VB.NETben csinálja a dolgait, legalább szívjon egy kicsit már ő is :-)

Másik érdekes megfigyelés, hogy ugye a C/C++/C#/Java vonalon az egyenlőség tesztelése és az értékadás két külön operátor. Így pl lehet egy if-ben értéket adni és utána tesztelni is. Azt hiszem minket is próbáltak még anno Programozás 1 tárgyból rémisztgetni ilyen konsutrkciókkal. Hát VB.NETben nincs ilyen probléma, mert ott nem lehet ilyet leírni. Elég baj is ez néhány helyen, mert pl. két sorral hosszabb ciklusokat kell írni.

Szóval továbbra is kitartok amellett, hogy ez egy mókás experience nekem, meg hogy továbbra sem akarom fikázni egyik vagy másik nyelvet ... csupán leírom mit tapasztaltam :-)

 
Ez a hétvége is eltelt, megint nem csináltam semmi értelmeset. Szombat reggel mosni kellett volna, de amikor hajnali 1kor lefeküdtem, inkább elhalasztottam az egészet, így tegnap is 10 óra után keltem csak fel.

Kis netezgetés gépezgetés után elindultam sétálni egyet, kerestem olyan utcákat amerre még nem jártam, és kanyarogtam céltalanul egy ideig, majd utána céltudatosabb módon a bolt felé forogtam. Itt begyűjtöttem egy viineri nevű sütit. Azt hiszem ez az egyik kedvenc kajám Finnországban, nem is értem miért nem vettem hosszú hosszú hosszú hosszú ideje már. Ilyen leveles tészta szerű az anyaga, a tölteléke vaniliapuding meg erdeibogyólekvár, meg van rajta kis díszcukor (vagy minek hívják amikor ilyen vastag sávokban van rajta). Talán egyszerűen hangzik, de semmi otthon kapható cucc nem ér a közelébe sem :-) Na szóval ez nagyon hiányzott már, még akkor is, ha mostanában megpróbálok fokozottan figyelni arra mit eszek (amikor otthon jártam vészesen sokat mutatott a mérleg ... mégha rémesen is hangzik ilyesmit leírni :-P ).

Este aztán folytatódott a moziletöltős versenyfutásom az idővel. Mivel még nem tudom milyen netem lesz és mikor az új helyen, ezért most betárazok a lehető legnagyobb mennyiségű filmet. Ugyan az új SE telefonnal lehet 3Gzni, azon talán nem fogok filmeket letölteni. Egyenlőre valamilyen ADSL csomagon (2, 8, 12, vagy 24 megás) gondolkozom ... valószínűleg inkább az ár lesz a lényeg, mert a nagy sebességeket aligha használnám ki.

Szóval letöltés közben filmeket is nézegettem, volt köztük egy finn film is (Espoon viimeinen neitsyt, ami valahogy úgy fordítható, hogy Espoo utolsó szüze). Engem nagyon meglepett, mert nem éreztem teljesen hitelesnek pl. a színészek alakítását, de utánaolvasva neten az volt az emberek véleménye, hogy nagyonis "valódi" volt az alakítás. Ennyire rosszul ismerem a finneket :-)

Ami ijesztő dolog, tekintetbe véve miről szólt a film (két tizenhatéves lányról, mindenféle problémákkal .. ha a finn fiataloknak tényleg ilyen az élete, az elég rémisztő. Jobban belegondolva és látva itt a házban néhány finn tinifiú és tinilány bulizási szokásait, még akár igaz is lehet).

Aztán ma is sokáig aludtam. Dél körül szortíroztam papírokat (ezt már tegnap este elkezdtem), és jó nagy adagot ki is hajítottam, egy kisebb adagot pedig elcsomagoltam elvitelre. Délután aztán aludtam kicsit, majd megint elmászkáltam sétálni, ezúttal a végcél WC papír szerzése volt, de azért sikerült egy nagyobb kört ma is leírni. Az utak jegesek és csúszósak, hála a sok olvadásnak, de nem kell már sokáig várni, a hét közepétől -10 alatti értékeket jósolnak, talán némi pici hóval még előtte.

Holnap indul az utolsó munkahetem Jyväskyläben :-)

 
Kátyúk otthon (Megint Mo.)   
Az index-en érdekes cikk jelent meg a kátyúkkal kapcsolatban. A cikktől több másik is elérhető, meg lehet nézni csodaszép képeket mindenféle kátyúról.

Mától ingyen hívható a 'kátyúvonal'

Vidám lehet otthon autózni. És micsoda zord körülmények vannak otthon, amik tönkreteszik az utakat.

Még szerencse, hogy nem olyan a helyzet, mint itt Finnországban. Mert mi lenne, ha még téliesbeb lenne az időjárás. Végül is itt egész télen hol melegebb hol nagyon hideg van, esik hó, fagy jég (megolvad, megfagy, ez váltakozva) ... sőt, az autósok nagy része szögesgumit használ, ami még tovább koptatja az utat. És mégis, itt járhatóak és kátyúmentesek az utak. De erre is biztos van valami tudományos magyarázat, biztos a hosszú nyári napsütés teszi tartósabbá őket :-P

(megjegyzem, nyáron az otthoni járdákat hasonlítottam össze az itteniekkel, miután ugye idén elkezdtem sorgörgőzni ... a hosszú nyári tartósító napsütés itt a járdáknak is sokat segít, mert otthon rémálom lehet sorgörgőzni :-P )

 
C#.NET és VB.NET (CubeHead)   
Valahová muszáj leírnom a véleményemet, úgyhogy a blogomat választom hozzá ... már ez most kicsit (vagyis nagyon) ténylegesen CubeHead, vagyis kocka bejegyzés lesz.

Szóval lehet, hogy az új munkahelyemen közelebb kell kerüljek a VB.NET nyelvhez (VisualBasic.NET), úgyhogy a minap elkezdtem kicsit jobban szemügyre venni. Tudom mi lesz minden felületes olvasó első gondolata (nekem legalábbis ez lenne, vagy lett volna néhány hónappal ezelőtt), hogy micsoda szar nyelv lehet az, meg borzalom, meg nem jó, stb, stb.

Ezen a ponton szerencsére már vagy fél éve túljutottam, igaz, akkor még nem is nagyon nézegettem ezt a nyelvet. .NET körül tett tanulmányaim rávilágítottak, hogy habár a régebbi VB variációk tényleg lényeges eltérést mutattak pl. C++-tól, addig VB.NET esetében már nincs ilyen. Mivel a generált IL (Intermediate Language) kód gyakorlatilag ugyanaz lesz például C# és VB.NET esetében, ezért gyakorlatilag mindegy, melyik nyelvet használjuk. Persze a két nyelv tábora előszeretettel fikázza egymást (flame flame:) ), de az okosabbak már eljutottak odáig, hogy az, hogy melyiket használjuk, tulajdonképpen azon múlik, szeretjük-e a kapcsos zárójeleket (C#) vagy inkább az End kulcsszavat (VB.NET). A .NET világban már közelsincs akkora rés a nyelvek között, maximum a szintaxisuk más, de eszközkészletük és a velük elérhető hatás gyakorlatilag ugyanaz.

Szóval mindennek tudatában nem rémisztett meg az eshetőség, hogy nem csak C#-ot kell esetleg a munkám során használni.

De ahogy mélyebbre mentem a VB.NETbe (2005-ös Visual Studioval) bizony sok dologra akadtam. Először is, VB.NETben mindent sokkal hosszabb leírni. Az IDE segít ebben, kiegészít csomó mindent, de ez a nyelv szerű leírás elég hosszadalmas akkor is :-)

Másrészt néhány, a CLR/CLSben illetve C#-ban használt fogalomnak teljesen új nevet adtak (most leszünk csak igazán technikai oldalhoz közeliek...), pl. a static kulcsszó ami minden nyelvben (C++, C#, Java, IL) ugyanaz, VB.NETben valamiért a Shared nevet kapta. És van még pár ilyen eset.

Egyes szintaktikai elemek is túl vannak bonyolítva, pl. a generikusok. Ezek persze részben a nyelv évek óta magával hurcolt jellemzőiből adódnak. És ami a legrosszabb, a VS2005 fantasztikus C# formázási módjai nem használhatók VB.NETben. C# kódra meg tudom mondani, hogy pl. a zárójeleim előtt legyen space, a for kulcsszó után ne legyen, stb ... és ekkor az IDE automatikusan így formáz. VB.NETben csak formázza a kódot mint a birka, ahogy be van neki tanítva.

Összefoglalva tapasztalataim, érdekesnek mondanám ismerkedésemet a nyelvvel kapcsolatban. Tulajdonképpen frissítő volt valami ennyire drasztikusan mást tanulgatni, és ez olyan jó érzés. És szó sincs arról, hogy esetleg lenézném aki VB.NETben dolgozik, de valahogy C# után olyan amatőr szaga van a nyelvnek is, meg az IDEnek is, mintha feltételeznék, hogy kicsit hülye vagyok :-) Nem beszélve arról, hogy a C# eszközei sokkal hatékonyabbnak tűnnek. Persze ebben gondolom nagy adag megszokás is benne van (mármint hogy így érzek). Meg nem is fogok én áttérni most, csak kicsit érteni kell a másikat is ... vagy ilyesmi.

Na körülbelül ennyit akartam kiadni magamból. Kiváncsi vagyok hány embert ijeszt el egy ilyen írás a blogomból :-)

 
Olvadás (Finnország)   
Megindult a hatalmas mennyiségű hó olvadása. +2 fok van, holnap talán nap is lesz. Rengeteg hó van, az most mind olvad. Szörnyű. Borzalmas ... mintha tavasz lenne :-|

 
Tegnap jártam (megint) Helsinkiben, vagyis a környéken, mert jártam igazából Vantaaban és Espooban is (Greater Helsinki Metropolitan Area, vagy hasonló hangzatos nevet lehetne találni ezeknek - ha még nincs). Kora reggel indultam kocsival, felpakolva néhány ládát meg nyárigumit (előköltözés). A reggeli út még jól ment, mivel eléggé hűvös (-4 fok körül) volt az idő. Aztán Helsinki tájékán már kezdett melegedni az idő, úgyhogy csak reménykedtem nem fogy ki az ablakmosó a kocsiból, mert a kilátás folyton elromlott :-)

Menetközben felhívtak az új céges lakásközvetítőtől, és kiválasztottam egy jól hangzó albérletet, amit majd meg kéne nézzek. Mielőtt erre tértem volna rá, mentem egy kört az IKEA-ban. Ez elég olcsó hely (errefelé), és még nem is rossz a minősége, úgyhogy valószínűleg innen lesznek bútoraim (itt ugye bútorozatlan minden albérlet). Ezt a kört rövidre szabtam éppen amiatt, hogy lakást kéne nézni, meg ugye annyi sok minden volt ott, úgysem tudnék választani.

Úgyhogy elindultam megnézni a környékét a helynek amit ajánlottak. Itt már GPS segítséget kértem, és nagyon jól is tettem, mert anélkül lehet, hogy lassabban találok oda. A hely tetszett, úgyhogy felhívtam a mostani lakost, mikor lehetne megnézni a lakást, meg is beszéltük estére. Aztán újabb GPS vezetés az új munkahelyre. Itt már érdekesebb volt a helyzet, Helsinki eléggé forgalmas he