Úgy tűnik, ez a szerdai nap mindig bejön bloghozzáírás céljából.
Az időjárás elég fura mostanság, főleg hűvösnek mondanám. Aztán néha mégis meleg van és süt a nap, majd beborul es esik. Ezek aztán váltogatják és keverik egymást elég durván. Furcsa ám. Lassan egy kis nyarat nem bánnék, de mondjuk úgy 25 fok és napsütés már bőséges volna.
Az elmúlt héten nem sok újdonság történt. Pénteken este megint nem otthon aludtam, majd szombaton baratnőmmel és néhány ismerőssel grandiózus városi körútra mentünk. Nekem több dolgot is el kellett volna intézni, de egyet sem sikerült. Ez a szombati városban intézzünk dolgot nem igazán akart működni. Hétköznap meg lefoglal a munka napközben, úgyhogy kénytelen voltam elgondolkozni azon, a normális dolgozó emberek hogyan intézik pl. a bankügyeiket (leszámítva, hogy neten is lehet elég sok mindent pl. itt
, mert a bankok éppen akkor zárnak be, amikor lejár a munkaidő.
Szombat este aztán Sensation! Aki esetleg nem olvasta a Rólam oldalt, annak elárulom, hogy nagyon szeretem ezt a trance nevű műfajt. És a Sensation erről szól. Minden évben július első szombatjan van a Sensation White edition, ami inkabb lágyabb, dallamossab, trance-esebb, majd egy hétre rá a Sensation Black edition, ami pedig sokkal keményebb, és technósabb. Mindkét esemény Amsterdamban kerül megrendezésre, az Amsterdam Arénában. Külön pikánssá teszi mindkettőt, hogy a White edition-on mindenki fehérbe (talpig
, a Black edition-ön pedig feketébe öltözik.
Idén is, mint tavaly, netrádión szándékoztam hallgatni a műsort, mivel sugározzák. De külön meglepetésként az ID&T rádió (egy holland adó, aki szervezi az egészet) élő videót is közvetített. Hihetetlen volt élőben látni a dolgokat.
Aztán vasárnap, hétfő ... kedd! Tegnap este Csaba nap volt, úgyhogy sütiztünk meg boroztunk kicsit, tekintve, hogy akad ilyen nevű emberke a közelben
Közben pedig a szüleim is úton vannak errefelé, mert micsoda véletlen, épp Finnországba jönnek nyaralni
Hozzászólások:
bl0g engine v4.3 revision 1 © by frenzy, 2004-2008 -- powered by ASP.NET